Dombi Ferenc
Egy katolikus pap párbeszéde égi lényekkel
A 43 Hang kötet szerzője Dombi Feri bácsi, aki 1927 november 25-én született (Hont.m.) Szob községben, egy tizenkétgyermekes család ötödik gyermekeként, mint első fiú.
Tanulmányait Székesfehérvárott és Szegeden végezte. 1954-ben szentelték pappá. Egy évig káplán, majd hitoktató. 1960-tól az állam nem engedélyezi hivatalos működését Székesfehérvárott és Nagy-Budapest területén.
1976. október 4-én LÉLEKKERESZTSÉGBEN részesül Alsószentivánon.
1977-től nem kap engedélyt önálló működésre. 1979-től Pátkán működhet, mint plébános, egészen nyugdíjaztatásáig, 1987-ig.
Ezután két hónapot tölt Medjugorjében, ahol törött lába csodálatos módon egy pillanat alatt meggyógyul. Az előző politikai rendszer bukása után, 1991-ben engedélyt kap a Váci Megyés Főpásztortól arra, hogy INÁRCS községben kisegítő lelkipásztori munkát végezhessen. Itt a hívek áldozatos szeretete, és a helyi önkormányzat jóindulatú hozzáállása folytán két év alatt plébániát építenek számára, s a Váci Megyés Főpásztortól folytatólagosan évenként engedélyt kap a további működéshez. Itt, INÁRCSON erősödik meg benne a HANG, melyben égi lények gondolatait ismeri fel. E könyv ezeket a gondolatokat tartalmazza.
"Míg idea valami, addig csak hordozóját boldogítja. A megvalósult idea kell, hogy hordozza Alkotóját. Erre és ezért teremtettelek!" (HANG)
Működési engedélyét 1997 őszén, a Váci Megyés-főpásztor, a Váci Egyházmegye területére vonatkozóan visszavonta, majd azt 1999 őszén ismét visszakapta.
Betegsége miatt 2002-től a székesfehérvári papi otthonban élt. 2004. május 1-én elhagyta a földi világot, és égi otthonába költözött.
Feri bácsival több TV interjú is készült, melyek egy részét a "TV-riportok Feri bácsival" linkre kattintva tekinthetsz meg. A Kiskegyed című magazin pedig 2001-ben riportot készített vele a "Jelet kértem a Szűzanyától" címmel, amit lentebb olvshatsz el.
Jelet kértem a Szűzanyától
A bokszbajnok-jelölt üzentet kapott: papnak kell lenned!
Nem ment minden simán Dombi Ferenc úr életében az elmúlt évtizedek alatt.
Vitte a párt
- Egyáltalán nem papnak készültem, hanem tornatanárnak. Harmadik helyezést értem el az országos középiskolai bokszbajnokságon, és a párt is vitt mindenfelé. Bevallom, nem bántam, mert ezeken a rendezvényeken elszavaltam a magamét, azután el is tűnhettem. A többieknek viszont végig kellett állniuk az egészet.
1948-ban történt. Egyedül mentem haza egy ligeten keresztül, megjelent Jézus, és azt mondta: - Papnak kell lenned! Nem tudom másképpen elmondani. Nem is lehet mihez hasonlítani, mert valóságosabb volt bármilyen földi dolognál. Jó negyedórát vitáztam is Vele, hogy nem lehet, ebből botrány lesz. Éppen akkortájt jelent meg a helyi újságban nagy betűkkel, hogy Dombi Ferencet továbbtanulásban támogatni fogja a párt. De Ő nem tágított, s én elfogadtam, nincs mese, ha Jézus hív, pap leszek.
Beszélték utóbb is városszerte: képzeljétek, a Dombi Feri, a nagy kommunista elment papnak! Én azóta, hogy beléptem a papi szeminárium ajtaján, boldog ember vagyok.
Ég és Föld között
Úgy tartják, az az igazi beavatott pap, aki élő kapcsolatot tart fenn az égi magasságok és a földi hívek között. Feri bácsi pont ilyen, hiszen a benne megszólaló Hang már hívek és kíváncsiskodók ezreinek adott feleletet, útmutatást. "Felsőbb utasításra" könyv alakban is megjelentek a kérdésekre érkező válaszok, amelyek száma eléri a négyezer-ötszázat.
Az egyház soha nem nézte jó szemmel ténykedését. Hosszabb mellőzés után, a rendszerváltást követően ugyan engedélyt kapott arra, hogy Inárcson kisegítő lelki pásztorként tevékenykedjék, de néhány éve onnan is el kellett jönnie. Ma nincsen plébániája, ám naponta fogad embereket, esténként pedig különböző köröket vezet. Inárcs község, ahol a Hang könyvek megszülettek, állítólag azóta is visszaköveteli papját.
Ráléptem, nem fájt
- Mivel sokan jöttek hozzám, a régi állami vezetés nyomást gyakorolt, hogy állítsanak le. Persze akárhová, küldtek, a fiatalok hamar körém kezdtek gyűlni. Dobáltak is egyik helyről a másikra, hogy sehol ne tudjak gyökeret verni. Aztán idő előtt nyugdíjaztak, 1987-ben. Sem az államnak nem kellettem, sem az egyháznak. És akkor még csak 58 éves voltam! Tele gőzzel, energiával. Hát, mondom, mi a csuda ez, hogy senkinek nem kellek? Elmentem a szerbiai Medjugorjéba, ahol rendszeresen voltak Mária-jelenések. Jelet kértem a Szűzanyától, és meg is kaptam.
Ott ugyanis több helyen eltörött a bal lábam. Három orvos vizsgált, s mindegyik úgy látta, hogy ebből nem már nem lesz láb. Én akkor azt kértem, hogy vigyenek abba a szobába, ahol Mária rendszeresen megjelent. Fél lábon egyensúlyoztam a jelenés alatt, akár a gólya, és a vége felé azt éreztem, hogy megy össze a feldagadt lábam. Ráléptem, és nem fájt! Egyetlen pillanat alatt meggyógyult! Sírtam, és ugráltam örömömben.
Itthon fölkerestem az akkori püspökömet, mert el akartam mondani, hogy milyen nagy öröm ért. Csakhogy nem valami szívélyesen fogadott.
Egy darabig lépcsőházakat takarítottam, majd rendszerváltás előtt két évig remetéskedtem. Remeteségemben nagyon sok kötött imát mondtam. Sokkal többet, mint amennyi egy papnak elő van írva. Egyszer csak újra megszólalt bennem a Hang: 'Ne ezeket mond, hanem beszélgessünk!'
Még körül is néztem, vajon ki az. Attól kezdve akármilyen kérdést tettem fel, Ő válaszolt. Később, miután Inárcsra kerültem, azt is kérte a Hang, hogy írjam le a vele való beszélgetéseket, a mások kérdésére jött válaszokat. Hát így születtek a Hang kötetek.
Egy kupica pálinkáért
Feri bácsi forradalmár a maga nemében. Igaz, békés forradalmár. Számára nem jelenhetnek kötöttséget vallása dogmái sem, amennyiben belső hangja, meggyőződése mást diktál.
- Én katolikus papként sem tudok attól szabadulni, hogy a reinkarnáció gondolatát egyszerűen képtelenség kikerülni. Nem ezt tanultam, mégis minden erre vonatkozó kérdésre azt válaszolta a Hang, hogy igenis van reinkarnáció.
Tulajdonképpen, amikor valaki meghal, a tapasztalatát átviszi a másvilágra. Amikor pedig megszületik, előző életének a tapasztalatát és adósságait hozza magával, cipeli tovább. Aki tisztában van ezzel, az könnyebben felülemelkedik a problémákon, és megérti: nem baj, ha a földön a szeretet elsősorban nem élvezet, hanem áldozat, mert ez a boldogság ára. Egy kupica pálinkáért is adni kell valamit.
Ha az ember ezeket komolyan átgondolja, abban az esetben ráérez arra is, hogy a Föld lényegében egy kifutópálya. Megette a csuda azt a repülőt, amelyik a kifutópályán csak furikázik körbe-körbe! Az azért van, hogy felszálljon az égbe!
Boldogság, vagy bódultság
- Jézus első bejelentése a világtörténelemben így hangzott: "Betelt az idő, elérkezett hozzátok Isten országa, alakítsátok át a gondolkodásotokat!" Nem azt mondta, hogy a körülményeiteket, hanem a gondolkodásotokat!
Tulajdonképpen itt a probléma. Mi mindig a körülményeinket akarjuk megváltoztatni, gondolván, hogy attól jó lesz az életünk. Ez pedig nem igaz. Ez a bódultság iránya. Menekülés, felelősségáthárítás. Nem én felelek azért, mert boldogtalan vagyok, hanem valaki más. Ez képtelenség! A Jóisten mindenkit boldogságra teremtett. Ha rajtam kívül volna ennek a boldogságnak a kulcsa, tehát ha nem vagyok boldog, a Jóisten gonosz?! (A Web-Hang szerkesztőjének utólagos 'költői' kérdése ehhez, mivel egyesek így gondolják: Vagy pedig nincs is? Visszatérve Feri bácsihoz:) Vagy pedig buta. Mert boldogságra teremtett ugyan, csak nem tudta, hogy más nem fog segíteni nekem. Ilyet kijelenteni káromkodás!
Azt szoktuk mondani, hogy az ember elsősorban nyakától felfelé ember. Amíg a fejünkben nincs rend, addig szívünkben sem lesz. Vagyis egyszer meg kell, hogy világosodjunk: a boldogság rajtam múlik, nem a másik emberen. Rajtam. Én pedig a gondolkodásom szerint fogok boldog, vagy boldogtalan lenni.
Én például nagyon jól tudom, hogy az én boldogságom nem függ mástól. Nem felelek másért, én magamért felelek. Ez annyit jelent, hogy mindazt, amit mondok, nem azért mondom, hogy elfogadják. Mindenki azt gondol róla, amit akar. Így van bennem béke. Mindannyiunknak arra kéne ráhajtani, hogy ez a belső béke ne csupán szólam legyen. Ezért itt a földön igenis meg kell küzdenünk.
A cikk a Kiskegyed 2001. január 9. számában jelent meg.
Írta: Domján Anita
